A kalandvágy ismerős érzés Vera Lahme számára. "Emlékszem, hogy amikor tinédzserként nagymamámat hoztuk el a repülőtérről, hirtelen az az érzésem támadt, hogy nekem is azonnal fel kell pattannom egy repülőre és elutazni egy számomra még ismeretlen helyre. Nem tudom, mi formálta bennem ezt az érzést, de úgy gondolom, a kalandvágy azóta is velem van és hatással van az életem minden napjára.” Vera története nem kevesebb, mint három kontinensen formálódott. Utazásai világokat kötnek össze: a 80-as évek nyugat-németországi gyermekkorának biztonságát, az idegen nyelvterületeken és más kultúrában való eligazodás kihívásait iskolásként az Egyesült Államok déli részén, felnőttként pedig a trópusi, multikulturális Szingapúr, majd a nagy-britanniai London pezsgését. Vera Lahme jó pár nyelvet beszél, és még több kulturális, illetve szakmai tapasztalattal bír. Mindezzel a gazdag tudással és még több tapasztalással megtömött bőrönddel most elkötelezte magát a GEALAN mellett: fenntarthatósági vezetőként utat mutat a GEALAN-nak a környezetbarát megoldások megtalálásához. A környezetvédelmi szempontok már nem az egyetlen kérdéskörként vannak jelen a témában, napjainkban a fenntarthatóság egy sokkal szélesebb látókört igényel.
Vera Lahme kilenc éves. Egy Floridába tartó repülőgépen ül szüleivel és testvérével, úgy érzi a lába szinte csak úgy lóg a levegőben. Gondolatban angolul gyakorolja az ábécét, majd a számokat egytől tízig, majd ezt az egy mondatot: "Nem értem, német vagyok." Az édesapja tanította neki - kezdésként - aki a légierő tisztjeként három és fél évig dolgozott Floridában. Családtagjai, akik mindaddig Észak-Rajna-Vesztfáliában éltek, követték, egy Niceville nevű kisvárosba. "Kezdetben mi voltunk a „fura németek” – meséli Vera Lahme. "Az iskolában pedig igazi kívülállók." Vera aztán hat hónap alatt megtanult angolul (kicsivel később már a bátyjával is így beszéltek otthon), az iskolában barátokat és egyre jobb jegyeket szerzett.
Három és fél évvel később a család visszaköltözött Németországba. Az észak-rajna-vesztfáliai Troisdorf gimnáziumának hatodikos tanulójaként Vera Lahme a „furcsa amerikai” lánnyá vált. Bajba került, mert a tanárait keresztnevükön szólította és kellemetlen helyzetbe, mert jobban értette az eredeti angol szövegeket, mint a tanára. Idővel azonban itt is új barátokat szerzett, megtanulta, hogy nem "a szemüvegemet kutatom", hanem "a szemüvegemet keresem". Felfedezte a természettudományok iránti érdeklődését, szerette a matematikát és a kémiát, és különösebb nehézségek nélkül elvégezte a középiskolát. Több osztálytársával ellentétben Vera Lahme nem 18 évesen találkozott először az élet nagy leckéjével: jóval korábban megtanulta, mit jelent valamit a nulláról kezdeni, és nemcsak megbirkózni a nagy változásokkal, de alkalmazkodni is hozzájuk.
A karrierválasztás előtt Vera Lahme meghallgatta nagyapja tanácsát: legyen földhözragadtnak, reális, stabil. Elsőként nagy- és külkereskedelmi képviselőként helyezkedik el a Thyssen-Schulte-nál az acélkereskedelemben, a férfiak világában. Nem titok, érte jó pár tiszteletlen megjegyzés a nők kompetenciájával kapcsolatosan – "az ilyen jellegű megnyilvánulások sajnos teljesen általánosak voltak akkoriban". Vera Lahme azonban mindig gyorsan tanult és mindig hamar beilleszkedett. Mélyen belül azonban mindig ott bujkált az a bizonyos kalandvágy: „itt még tanulni akarok, aztán elmenekülni innen, ki a nagyvilágba. Már kisiskolásként tudtam, hogy egy nemzetközi cégnél és külföldön is szeretnék majd egyszer dolgozni." Vera Lahme ezért rövid időn belül maga mögött hagyta biztos munkahelyét és ipari mérnöknek kezdett tanulni a Dél-Vesztfáliai Alkalmazott Tudományok Egyetemén. Itt ösztöndíjat is kapott, aminek köszönhetően Angliában folytatta, majd fejezte be tanulmányait - két diplomával. Egy német és egy nemzetközi Bachelor of Science diplomával – ugródeszkaként a nagyvilágba. Amint végzett, egy barátja, aki a BMW-nél dolgozott, puszta véletlenből megkérdezte tőle, hogy nem ismer-e valakit, aki szakmai gyakorlatot szeretne végezni a BMW-nél Szingapúrban. Vera Lahme pedig gondolkodás nélkül megragadta az alkalmat, és teljesen spontán annyit mondott: Én! "Tudtam, hogy ez egy olyan lehetőség, amilyen nem biztos, hogy lesz még egyszer az életben." Szingapúrba költözött – nem csak egy másik országba, hanem ismét egy teljesen más világba. Dinamikus személyiségével azonban szakmailag nagy sikereket ért el. Főnöke fokozatosan egyre több bizalmat szavazott neki, majd teljesen átadta az önálló munkavégzésnek. Onnantól kezdve egyedül látogatta a BMW beszállítóit Délkelet-Ázsiában, ellenőrizte termelésüket, tárgyalt, néha keményen. Vera Lahme kezdeményezte a BMW motorkerékpárok alkatrészeinek Indiából történő beszerzését. Az acélkereskedelmi területen szerzett tapasztalati itt is hasznosnak bizonyultak. Megtanult a férfiak világában érvényesülni. Később beszerzéssel kezd el foglalkoznim, illetve többek között marketing és tanácsadási stratégiákat építi fel Szingapúr és Indonézia számára.
Nem ítéli el a repülést, nem vegetáriánus, nem megrögzött ökoanyuka, inkább a nagyon tudatos közlekedés és mértékletes fogyasztás rajongója. Vera Lahme szeret biciklizni, bio és lokális termékeket vásárol, és még mindig azt a farmerdzsekit viseli, amelyet 15 éves korában vásárolt. A termékek minőségében, nem a mennyiségükben hisz.
Jó öt évvel később Vera Lahme élete földrajzilag ismét teljesen új irányt vett. Londonba költözik, ahol továbbra is a BMW stratégiai beszerzésein dolgozik – azzal a különbséggel, hogy ez alkalommal nagyobb volumenű szerződésekről tárgyal, a brit központ marketingbeszerzéseit intézi, és társigazgatója a RollsRoyce Motor Cars márkának. "Szingapúrból érkeztem Angliába, egy olyan országból, ahol minden egyszerű és működik, ahol nincs bürokrácia, nincsenek sztrájkok, és ahol hihetetlenül gyorsan beilleszkedhetsz – egy olyan országba, ahol minden nagyon bonyolult. Bankszámlanyitás, lakásbérlés, brit akcentus és gondolkodás – ezek eleinte meglepő kihívások voltak."
Egy irodai költözés talán a legunalmasabb dolog, amit csak el lehet képzelni. De az is lehet, hogy az egész életet megváltoztató eseménnyé válik. Amikor Vera Lahme munkaadója, a BMW áthelyezte egyik irodáját Nagy-Britanniába, az elmúlt 30 évben felhalmozott irodai dolgoknak el kellett tűnniük. Vera Lahme átveszi a költözés menedzselését, és eldönti, hogy mit adjanak el, mit tartsanak meg és mit dobjanak ki – ez utóbbit a lehető legnagyobb mértékben el kell kerülni. Hová tegyük a nehéz irodai asztalokat, számtalan fájlmappát, régi reklámanyagokat? Mit lehet újrahasznosítani mindebből? Meglepő módon Vera Lahme nagyon élvezte a dolgok kiválogatását, az irodabútorok nagy részét sikerült eladni a munkatársaknak, így sok minden új gazdához került. Ez a pont lett karrierje második szakaszának kezdete. A pénzügyi kontrollingon eltöltött rövid időszak után otthagyja állását a BMW-nél, és visszatér az egyetemre, hogy végre valódi érdeklődésének hódoljon: fenntarthatóságot, vállalkozást és tervezést tanul a londoni Brunel Egyetem egyéves mesterképzésén. "Az volt az érzésem, hogy végre arra az útra fordultam, ami mindig is érdekelt - szerettem a témákat és jó eredményeket értem el.” Vera Lahme 2018-ban végzett summa cum laude diplomával.
A szenvedéllyel vett tanulmányokat azonban nem mindig egyszerű mindennapi munkává és pénzzé tenni. 15 év szakmai tapasztalat beszerzési és pénzügyi területen, de egyik sem a fenntarthatóság területén – ezért Vera Lahme mindenhova beadta jelentkezését, ahol fenntarthatósági menedzsment pozícióira pályázhatott. Végül az Eunomia-nál, egy kutatási és tanácsadó cégnél helyezkedett el, amely üzleti és politikai információszolgáltatással és tanácsadásra specializálódott, ugyanakkor fenntarthatósági kérdésekkel is foglalkozott. Itt kezdett Vera Lahme igazán elmélyülni a körforgásos gazdaság témáiban, a fenntarthatóság iránti lelkesedése pedig egyre nőtt. Ennek ellenére "lelkesedésük a londoni metropoliszban való élet iránt jelentősen csökkent, különösen egy világjárvány idején. A várostól besokalltunk, egyre több természetigénye lett az embereknek.” Verat egyre inkább a vidékre költözés gondolata foglalkoztatta. Eleinte még csak nem is a bajorországi Bad Aibling foglalkoztatta, hanem a maga a vidéki élet előnyei és az, hogy onnan miként tudná támogatni édesapját. Itt érkezett el az a pont az életében, amikor ismét nagy lépésre szánta el magát: visszaköltözött Németországba. Szakmai téren nem is telt el sok idő a következő előrelépésig, hiszen Vera tudta, hogy az elméleti tudást immáron a gyakorlatba szeretné átültetni - mindezt egy olyan vállalatnál, ahol szervezeti szinten érdekeltek a fenntartható megoldások kutatásában. Ettől az elvtől vezérelve csatlakozott fenntarthatósági menedzserként a Tetra Pakhoz, ahol osztrák és svájci piacokért felelt. Ahogy korábban a beszállítókkal tárgyalt, most a Dual Systems és más partnerekkel tette ugyanezt az üdítős dobozok összegyűjtéséről és speciális újrahasznosító üzemekbe történő szállításukról. A múlttal ellentétben azonban ezeken a tárgyalásokon semmi valós lehetősége nem volt. "Én ennél többet akartam elérni." És akkor egy fejvadász cég telefonhívása épp a tökéletes pillanatban futott be. Ahogy elhangzott az érintett munkáltató neve, egyből kapott is a lehetőségen. Úgy érezte, itt végre tudásával stratégiailag is hozzájárulhat a fenntartható opciók kereséséhez, melynek végeredményei kézzelfogható termékek. A GEALAN sieres választásnak bizonyult Vera Lahme számára. 2024 elején fenntarthatósági vezetőként kezdte meg a vállalatnál munkáját. Újonnan létrehozott pozíciója ugyanakkor azt a fontos üzenetet is magában hordozza, hogy a GEALAN mennyire fontosnak tartja a fenntarthatóságot.
"Bad Aibling-i otthonomból akár fél óra alatt feljutok a közeli hegyekbe (Breitenstein, Wendelstein, Farrenpoint) túrázni. A természet közelsége boldoggá tesz – a szabad levegő és a szép kilátás a csúcsokra."
"Átfogó megközelítést akarunk – a fenntarthatóság nem olyasmi, ami csak néhány embert érint egy vállalatnál, vagy csak egy területet. Minden szinten fontos, beleértve a kapcsolódó vállalkozásainkat is." Vera Lahme küldetése a stratégia felépítése, a teljes vállalati átalakulás ütemezése. Aktívan dolgozik a fenntartható szemlélet kialakításán az egész vállalatnál. "Figyelemmel kísérjük a jogszabályok alakulását, az ügyfelek, a munkatársak preferenciáit és a versenytársak törekvéseit a témában. De az én szempontomból fontos az is, hogy a fenntarthatóságot feladatként is értelmezzék a különböző divízióknál, a HR osztályon, a beszerzésben, mindenhol. Mindenki tegye hozzá a maga részét. A fő célkitűzés az, hogy 2045-re nettó nulla legyen a karbonlábnyomunk, azaz CO2-semleges legyen a vállalat. Nem lesz könnyű."
Vera Lahme a fenntarthatóság három pillérét is megemlíti: egyrészt a környezetvédelmi szektort, ami elsőként jut eszébe a fenntarthatóság kifejezés kapcsán – ez az energiahatékonyságról, az üvegházhatású gázok kibocsátásáról, a klímavédelemről, a körforgásos gazdaságról, az erőforrások megőrzéséről, a víz- és hulladékgazdálkodásról stb. szól. "Elemezni fogjuk a vállalat CO2 lábnyomát – a vásárolt szolgáltatásaink és termékeink tekintetében is. Meg fogjuk találni azokat a hotspotokat, ahol elsőként cselekszünk. A CO2-semlegesség lehető leggyorsabb elérése érdekében ütemtervet készítünk, majd meghatározzuk az egyes lépéseket, amelyek előrevisznek minket a megvalósításban. Több biológiailag előállított műanyagot szeretnénk használni – ügyfeleinket ez már most is nagyon érdekli – folytatjuk formuláink optimalizálását, erőforrás-takarékos folyamatokat szorgalmazunk a gyártásban, növeljük az energiahatékonyságot az egész vállalatnál, folyamatosan fejlesztjük újrahasznosítási rendszerünket – sok minden történt már a GEALAN-nál, már most is nagyon szép eredményekkel büszkélkedhetünk az iparágunkban. Ugyanakkor mindig van hova fejlődni."
"Hihetetlenül fontos számomra, hogy hasznos munkát végezzek. Ez hajt engem. Szeretném, ha nyoma lenne annak, amit csinálok. Motivál, ha azt érzem, hogy valóban működik a gépezet. Szeretem beleásni magam a témákba, lelkesen dolgozni, és boldog vagyok, amikor látom mindennek az eredményét."
A fenntarthatóság azonban magában foglalja a szociális pillért is. Célja annak biztosítása, hogy az értéklánc egészében tiszteletben tartsák az emberi jogokat, és hogy a vállalat úgy járjon el, hogy az emberek és a társadalom ne sérüljenek. Az alkalmazottaknak – akik, Vera Lahme szerint "a vállalat legfontosabb erőforrását jelentik" – jól kell teljesíteniük. A munkahelyi biztonságról, a jólétről, az egészségről, a sokszínűségről, az egyenlőségről és a hovatartozásról szól. "Jó munkakörülményeket szeretnénk biztosítani, hogy továbbra is megtalálhassuk a megfelelő szakképzett munkaerőt – és fenntarthassuk a jó vállalati légkört." Vera Lahme véleménye szerint, hogy a csapatok sokszínűsége központi szerepet játszik. "A lehető legtöbb eltérő nézőpontra van szükségünk a témában, hogy igazán jó megoldásokat találjunk. Képzésekre, oktatásra van szükségünk ahhoz, hogy valóban okosan hasznosítsuk munkatársak kompetenciáit." A fenntarthatóság harmadik pillére a profit. Meglepő? Nem, mondja Vera Lahme. "Csak akkor létezhetünk holnap is, ha ma nyereségesen dolgozunk. Csak így fejlődhetünk a jó irányba." A fenntarthatóságot nem csak maga a GEALAN vezérli, hanem a cég ügyfelei is. Az ablakgyártókat érdekli, hogy melyik profilnak milyen CO2-lábnyoma van, és mennyire fenntartható az ellátási lánc. A végfelhasználók számára is egyre fontosabbá válik, hogy mennyire környezetbarát az ablakuk, mondja Vera Lahme. A fenntarthatóság mozgatórugója jogalkotási szinten pedig maga az Európai Unió, amely egy sor új szabályozással szembesíti a vállalatokat. Az európai zöld megállapodás gyűjtőfogalma alatt rengeteg szabályozás vonatkozik a vegyi anyagokra, a szennyvízkezelésre, a körforgásos gazdaságra stb. Például a CSRD (Corporate Sustainability Reporting Directive) előírja, hogy a környezeti és fenntarthatósági adatokat egy bizonyos vállalatmérettől kötelező jelenteni – a GEALAN is átadja adatait a jelentést készítő anyavállalatnak. Aztán ott van az európai ellátási láncról szóló CS3D irányelv (vállalati fenntarthatósági átvilágítási irányelv). Ez mgköveteli a GEALAN-tól annak bizonyítását, hogy teljes ellátási lánca fenntartható, és hogy a vállalat felelősséget vállal annak biztosításáért, hogy beszállítói is tisztán tartsák a környezetet és tiszteletben tartsák az emberi jogokat. Egy másik fontos kérdés a zöld állításokról szóló irányelv, amely előírja, hogy a GEALAN fenntarthatósági kommunikációjának tényeken kell alapulnia, például életciklus-értékelésének külső tanúsítással kell rendelkeznie. "Amit mi akarunk, az a zöldrefestés ellentéte" – mondja Vera Lahme. "Azt akarjuk tenni, amit mondunk, és azt akarjuk mondani, amit teszünk. Ez magában foglalja a környezetvédelmi és fenntarthatósági jelentéseket, amelyek a jövőben már nem csak a németországi GEALAN számára készülnek, hanem a GEALAN egésze számára, beleértve az összes európai kapcsolt vállalkozást is.
A fenntarthatóság már nem egy jól csengő opcionális kiegészítés, hanem egy teljes, új ágazat, amely kemény tényeket követel. A GEALAN ezt már régen felismerte. "Nem akarok jól hangzó jelentéseket írni, amelyeket senki sem olvas el" – mondja Vera Lahme. "Természetesen sok része igényel türelmet és időt, de azt akarom, hogy valóban elérjünk valamit, hogy igazi változást vigyünk a rendszerbe.” Vera Lahme kézfogása határozott, tekintete nyitott, hangja tiszta, személyisége energikus. Az eszével és szívével nyitott a világra – és most végre szakmailag is pontosan ott van, ahol lenni szeretne. Vera Lahme egész lénye arra buzdít, hogy „gyerünk, csináljuk”.
A GEALAN-hoz hasonlóan a Signs of Fame kirándulóhely is Oberkotzauban, Felső-Frankföldön található. A parkban eddig közel 4000 helységnévtábla gyűlt már össze a világ minden tájáról. A Fernwehpark olyan békeprojektként tekint magára, amely azért jött létre, hogy összehozza az embereket. Nemzetiközi hangulatával és a jó emberi kapcsolatok kialakítása iránti elkötelezettségével nagyon jól illik Vera Lahme személyiségéhez.
Maria Brömel
2024. 11. 20.
Aki felújításra adja a fejét, gyakran egy komplex, nagyszabású projektbe vág. Ez akkor is igaz, ha bizonyos részeihez szakmai segítséget kap, hiszen minden egyes feladat megfontolt döntéseket és még több odafigyelést igényel. A folyamat minden lépését aprólékosan át kell gondolni, meg kell tervezni. Mindezt annak érdekében, hogy ne csak egy energiahatékony, de műszakilag és funkcionálisan is korszerű, hangulatos otthon valósulhasson meg.
A kortárs design ablakok előnyei messze túlmutatnak funkcionális szerkezetükön. Lendületes formatervezésükkel és divatos árnyalataikkal, keskeny kereteik különleges vizuális megjelenést biztosítanak. Egy bizonyos árnyalat mellett már jó ideje nem lehet egyszerűen csak úgy elmenni ez pedig az antracit (RAL 7016). Számos tervezési előnyével ez a sötét tónus eddig is sok építőt, építészt vagy éppen felújítót győzött meg. A feketés profilok népszerűsége pedig egyre inkább nő.
A modern ablakok sokkal többet nyújtanak a szép kilátásnál. A korszerű nyílászárókat úgy tervezik, hogy mind esztétikai, mind műszaki tulajdonságaik kiemelkedően teljesítsenek. Mindebből következik, hogy kiváló hőszigetelő tulajdonságaik nem csak a külső hőmérsékleti hatásoktól védik otthonainkat, de a zajtól és a betörés veszélyétől is. A modern idők ablakai azonban nem csak teljesítményben tartanak lépést a korral, ugyanis megjelenésük szintén tökéletes összhangban van napjaink trendjeivel.
Vegye fel velünk a kapcsolatot, örömmel segítünk!
Szeretnék a GEALAN-ról és referencia objektekröl E-Mail formájában rendszeresen (havonta legfeljebb kétszer) információkat kapni. Díjmentes és mindenkor lemondható.