Alexander Jahn 1975-ben született Marktredwitzben. A Fichtel-hegység lábánál nőtt fel, gyermekként sok időt töltött szülei hentesüzletében. Úgy tűnik, az ő esetében előre elrendeltetett, hogy hentesmester, majd üzlettulajdonos legyen. Még gyakornok is volt szülei vállalkozásában.
"Képzett hentes vagyok, bár a német húsos cipó receptjét nem tudom." A gyakornokság után otthagyta az általa stabilnak nevezett, ugyanakkor kimerítő munkát – ami a családi szál miatt egyáltalán nem volt könnyű döntés. Az ipari terület felé vonzódott, ezért Regensburgban üzleti adminisztrációt kezdett tanulni. Ezzel aztán Alexander Jahn éles fordulatot vett karrierjében. Első kézből tapasztalta meg, hogy a változás kijelölhet új utakat a jövőnk felé. Legalábbis manapság már nem igen vannak kőbe vésett szabályok egy-egy szakmai karrierúthoz. Ez a felfogás a GEALAN vállalati kultúrájának is része: nem blokkoljuk, hanem megadjuk a lehetőséget.
Alexander Jahn 2001-ben kezdett dolgozni a GEALAN kontrolling területén. Hamarosan a vállalat egésze komoly változásokon ment keresztül, amit ő maga is megtapasztalt: 2002-ben pénzügyi befektetők megvásárolták a PVC profilgyártót. "Az átadás utáni időszak kihívást jelentett, ebből kifolyólag erősen formált engem is. Új részvényesekkel, bankokkal és tanácsadókkal kellett együtt dolgoznom. Természetesen a velük való kapcsolat nagyon különbözött a korábbi, tulajdonosokkal való kapcsolattól. Hirtelen minden a számokról szólt." Jahnt kinevezték a fő befektetői kapcsolatokért felelős vezetőnek. Ragaszkodott a számjátékhoz. 2008-ban kontrolling vezető, 2010-ben pedig pénzügyi vezető lett. "Sokan unalmasnak találják a számokat. Lehet, hogy a statisztikák összeállítása nem izgalmas, de a számok mögé nézni nagyon is az, mert megmutatja, mi teszi a céget. A GEALAN-t többször is eladták, így mindig el kellett magyaráznom az új befektetőknek, bankároknak és tanácsadóknak, hogy mi történik. Ezt csak akkor tudod jól átadni, ha érted a számok világát." A jogi ügyek, beleértve a könyvvizsgálatot és a hitelkezelést, valamint az emberi erőforrások 2011-ben kerültek Jahn feladatai közé.
A 2014-es év a GEALAN pénzügyi befektetői korszakának végét jelentette. A VEKA-nak történő eladással a vállalat ismét magántulajdonba került. Új keretfeltételek, új kapcsolatok, új lehetőségek – ebben az irányváltásban Alexander Jahn is fontos szerepet játszott: "A GEALAN számára megkönnyebbülést jelentett az új kezdet a VEKA csoporttal, mert már nem csak a pénzügyekről volt szükséges beszélnünk. A műveletekre tudtunk koncentrálni, illetve saját befektetéseinkre Németországban. Amikor újra indulnak tanfolyamok, kinyitnak az étkezdék, és amikor újra az emberekről van szó - az mindenkinek feltűnik és mindenkinek pozitív érzés."
Ma 55 alkalmazott dolgozik a GEALAN kereskedelmi részlegén. Gondoskodnak az emberekről és a létszámról, mondja Alexander Jahn divízióvezető. Ideje nagy részét személyzeti kérdésekkel tölti, amelyeket szorosan koordinál csapatával. Az első nagy projekt, amelyért az emberi erőforrások területén felelős, új korszakot nyit: 2012-ben a GEALAN innovatív műszakmodellt vezetett be tannai gyártóüzemében – átlagosan egy három és fél munkanapos, 35 órás munkahetet. "Az ötlet az alkalmazottaktól jött, mivel ez egy új terület volt számomra. Némi megbeszélés után meghoztuk azt a bátor döntést, hogy csak kipróbáljuk. Természetesen eleinte nem mindenki volt egyformán lelkes, de mindenki egyetértett azzal, hogy próba szerencse. A váltási modell beindult, és nagyon népszerű lett."
Alexander Jahn számára fontos a csapat véleménye. Ez a belső változások alapja. A GEALAN ezért végez rendszeresen munkavállalói felméréseket. "Az értékelések akkor válnak igazán izgalmassá, amikor megmutatjuk kollégáinknak. Saját következtetéseket vonnak le, és egyéni nézőpontjukból módosításokat javasolnak. A GEALAN pedig profitál belőle." Öt érték képezi vállalati kultúránk alapját: professzionalizmus, csapatszellem, bizalom, megbecsülés és nyílt kommunikáció. A GEALAN értékrend kialakításán mintegy húsz munkatárs dolgozott közösen, mígnem kialakult a végleges, mindenki által elfogadott öt elv. A felhasználók szavának súlya van az új oberkotzaui irodaterület átalakításában és kialakításában is.
A GEALAN belülről változik, de a külső változásokra is reagálnia kell. A munkakörnyezet ugyanolyan alapvetően és gyorsan változik, mint a társadalom egésze. Az újsághirdetésre válaszul sorban álló jelentkezők hada már rég eltűnt. Ma a munkáltatók a munkaerőpiacon hirdetve keresik a munkavállalókat. A GEALAN ebben a témában is megjelenik olyan online platformokon, mint a Facebook, Instagram, YouTube, LinkedIn, de iskolákban és egyetemeken, valamint szakképzési vásárokon is. A helyszín és a személyzet marketingelése nagyon fontossá vált. A GEALAN-nál az állásinterjúkon nem jellemző, hogy a pénzről van szó. A GEALAN rugalmas és nyitott munkaadó, amely megfelel a kívánságoknak és céloknak: "Részmunkaidős és mobil munkavégzést biztosítunk, képzésekkel és az Ipari és Kereskedelmi Kamara (IHK) tanfolyamaival támogatjuk. Saját képesítési programot is kidolgoztunk, és lehetőséget biztosítunk technikus és kézműves mesterképzések látogatására. Minden szakosztálynak van illetékes felügyelője a képzésre és a továbbképzésre. A GEALAN-nál a fejlődési lehetőségek kiválóak – szakmailag és emberileg egyaránt, akár vezetői szinten is."
A klasszikus értelemben vett karrierút a GEALAN-nál már a múlté. Bár, sokan már nagyon régóta a vállalatnál dolgoznak, karrierjük nagyon személyfüggő – ezt pedig Jahn nagyon pozitív és hatékonynak véli. "A gyakornokok egyre fentebb kerülnek a ranglétrán. Az új belépők szakértőkké válnak. A kollégák végigjárják a divíziókat, majd nemzetközi szinten folytatják a munkát. A GEALAN-nál egy karrierút kezdődhet szakmai gyakorlattal, gyakornoki állással vagy duális tanulmányi programmal. Az emberek különböző utakat járnak be, hogy elérjék szakmai céljukat. Egyesek az egyenes utat választják, mások kisebb kitérőket tesznek, de egy dolog biztos: a GEALAN-nál minden lehetőség biztosított az egyéni fejlődéshez és feljebb lépéshez."
Jahn és csapata mindezzel párhuzamosan számos jövőorientált projekten is dolgozik. Szabványosítani kívánják a hatékony munkamódszereket, előmozdítani a digitalizációt és növelni a munkahelyi biztonságot. A GEALAN-nál a női munkavállalók is ugyanazokkal a lehetőségekkel, ugyanolyan felelőségteljes pozíciókban dolgozhatnak, akár részmunkaidőben is. A hangsúly a kollektív szolidaritáson van, interkulturális szempontból is.
"Értékeljük a nyílt kommunikációt és támogatjuk a direkt visszajelzéseket. Célunk, hogy mindenki szeresse, amit a GEALAN-nál csinál.”
Alexander Jahn 22 éve dolgozik a GEALAN-nál és ez idő alatt számos új szituációval, feladattal találta szemben magát. „Soha nem volt unalmas” - mondja. Hentesből az ipari szektor meghatalmazott aláírójává vált, de vél-e párhuzamot felfedezni alapvetően eltérő munkái között?
"A hentesüzletben megtanultam, hogy értékeljem az ételt, és ne pazaroljak. A GEALAN a nyersanyagokat kezeli hasonlóan: tudatosan használja és újrahasznosítja azokat. Ez a fajta vállalkozói gondolkodás mindkét helyen megjelenik: a hentespult mögött és a GEALAN-nál is.”
Marc Schenk
2024. 03. 07.
A kalandvágy ismerős érzés Vera Lahme számára. "Emlékszem, hogy amikor tinédzserként nagymamámat hoztuk el a repülőtérről, hirtelen az az érzésem támadt, hogy nekem is azonnal fel kell pattannom egy repülőre és elutazni egy számomra még ismeretlen helyre. Nem tudom, mi formálta bennem ezt az érzést, de úgy gondolom, a kalandvágy azóta is velem van és hatással van az életem minden napjára.” Vera története nem kevesebb, mint három kontinensen formálódott. Utazásai világokat kötnek össze: a 80-as évek nyugat-németországi gyermekkorának biztonságát, az idegen nyelvterületeken és más kultúrában való eligazodás kihívásait iskolásként az Egyesült Államok déli részén, felnőttként pedig a trópusi, multikulturális Szingapúr, majd a nagy-britanniai London pezsgését. Vera Lahme jó pár nyelvet beszél, és még több kulturális, illetve szakmai tapasztalattal bír. Mindezzel a gazdag tudással és még több tapasztalással megtömött bőrönddel most elkötelezte magát a GEALAN mellett: fenntarthatósági vezetőként utat mutat a GEALAN-nak a környezetbarát megoldások megtalálásához. A környezetvédelmi szempontok már nem az egyetlen kérdéskörként vannak jelen a témában, napjainkban a fenntarthatóság egy sokkal szélesebb látókört igényel.
Aki felújításra adja a fejét, gyakran egy komplex, nagyszabású projektbe vág. Ez akkor is igaz, ha bizonyos részeihez szakmai segítséget kap, hiszen minden egyes feladat megfontolt döntéseket és még több odafigyelést igényel. A folyamat minden lépését aprólékosan át kell gondolni, meg kell tervezni. Mindezt annak érdekében, hogy ne csak egy energiahatékony, de műszakilag és funkcionálisan is korszerű, hangulatos otthon valósulhasson meg.
A kortárs design ablakok előnyei messze túlmutatnak funkcionális szerkezetükön. Lendületes formatervezésükkel és divatos árnyalataikkal, keskeny kereteik különleges vizuális megjelenést biztosítanak. Egy bizonyos árnyalat mellett már jó ideje nem lehet egyszerűen csak úgy elmenni ez pedig az antracit (RAL 7016). Számos tervezési előnyével ez a sötét tónus eddig is sok építőt, építészt vagy éppen felújítót győzött meg. A feketés profilok népszerűsége pedig egyre inkább nő.
Vegye fel velünk a kapcsolatot, örömmel segítünk!
Szeretnék a GEALAN-ról és referencia objektekröl E-Mail formájában rendszeresen (havonta legfeljebb kétszer) információkat kapni. Díjmentes és mindenkor lemondható.