Amikor Patrick Martinez 15 évvel ezelőtt Dijonba költözött, az emberek azt javasolták neki, hogy mindenképp látogassa meg a híres dijoni baglyot. Így hát a Rue de la Chouette északi oldalán található Notre-Dame de Dijon-hoz ment, amely egy 13. századi gótikus templom. A bagolyszobor több mint 500 éve ül ott egy támpilléren, szinte elkopott már a sok simogatástól.
Dijon nevezetességéről azt mondják, hogy teljesíti a kívánságokat, ha bal kézzel érintjük. A helyiek és a turisták valósággal zarándokolnak az Owl Lane-re, ahol végül Patrick Martinez is megérintette a baglyot és kívánt is tőle. Azt, hogy mit kívánt, nem árulja el, annyit azonban sejtet, hogy nem valósult meg.
Patrick Martinez (49) Sainte-Foy-lès-Lyonban, Lyon külvárosában született, és a CPE Lyonba, Franciaország egyik rangos egyetemének vegyészmérnöki képzésére járt. Ez idő alatt gyakorlati szemesztert is végzett egy poliamidot extrudáló cégnél. Tanulmányai vége felé PVC készítményekre specializálódott. A vegyészmérnök kilenc évig dolgozott egy PVC profilgyártónál Occitaniában. 2008-ban a GEALAN Franciaország műszaki igazgatója lett, aki az ügyfélszolgálatért, a tesztelésért, panaszkezelésért és az új termékek fejlesztéséért felelt. 2016 óta irányítja a GEALAN franciaországi leányvállalatának működését.
A GEALAN S.A.R.L. 2005. július 1-jei alapítását a nyugat-európai lokáció piacelemzése előzte meg. "A GEALAN France akár futhatott volna a GEALAN Egyesült Királyság neve alatt is. Nagy-Britanniában azonban teljes újraindításra lett volna ez esetben szükség. A francia piac számára azonban a GEALAN adaptálni tudta a már bevált és népszerű ablakprofilokat" - magyarázza Patrick Martinez. Míg más profilgyártók a német-francia határ közelében alakították ki telephelyeiket, a GEALAN a különálló francia úton indult el. Dijon jó közlekedéssel rendelkezik, és mindössze három órányi autóút Párizstól. A GEALAN tannai gyártóüzeméből teherautóval egy nap alatt elérhető.
A GEALAN France start-up központban töltött néhány hét után saját, raktárral rendelkező irodába költözött Chevigny-Saint-Sauveur-ben. De maga a márka még mindig ismeretlen volt, és a termék nem igazán felelt meg a franciák ízlésének: "Eleinte az S 3000-et kínáltuk, ami egy szögletes kialakítású rendszer. De a piac akkoriban a lekerekített formákat részesítette előnyben. Az S 8000 bevezetésével vált könnyebbé a helyzet. Ezzel indult igazán növekedésnek a francia részleg." 2010 nyarán a GEALAN egy 6.500 m2-es raktárba költözött Gevrey-Chambertinben.
Annak érdekében, hogy megvesse a lábát Franciaországban, a GEALAN egy új technológiai központba fektetett be – az oberkotzaui központon kívül az egyetlen technológiai központba a csoporton belül. Ennek oka, hogy az Avis technika (ATec = francia műszaki tanúsítvány), egy a Tudományos és Technológiai Központ (CSTB) által kiadott tanúsítvány megléte kötelező az ablak- és ajtóprofilok franciaországi értékesítéséhez. Az ATec segítségével egy szakértői csoport értékeli az innovatív építési módszerek alkalmazására való alkalmasságot. A GEALAN France biztonsági és stabilitási teszteket végez saját technológiai központjában, és olyan tesztelemeket épít, amelyeket tanúsításra benyújtanak a CSTB-nek. "Például az ablakmerevítésre vonatkozó francia szabályozás eltér más európai országokétól" - egészíti ki Patrick Martinez. A GEALAN France ugyanakkor a prototípusok gyártása szempontjából is jó pozícióban van - szintén köszönhetően a házon belüli technológiai központnak. Tegyük fel, ha teljesen spontán piros keretre lenne szükség egy GEANOVA fotózáshoz a szőlőföldeken, akkor az is gyorsan megoldható.
"Az általunk értékesített profilok 85 százaléka francia profil" – mondja Martinez. Bár Németországban gyártják őket, de egyedi francia karakterrel, megoldásokkal rendelkeznek. Ez különösen észrevehető a profilok keresztmetszetén. Hangsúlyos ütközőjük van, amely fedi az épület belső szigetelését is - ez a megoldás széles körben elterjedt Franciaországban. Amikor Franciaországban épületeket újítanak fel, az új PVC ablakokat általában egy segéd faállványra szerelik fel. Ezáltal a keretprofilok különféle beépítési mélységben állnak rendelkezésre, amelyek közül néhány lényegesen magasabb, mint Németországban. A 2011-ben bevezetett S 8000 FR rendszer kialakítása tehát teljes mértékben megfelel a franciaországi ablaképítési és -szerelési nemzeti előírásoknak: "Az S 8000-en alapul, de csak néhány olyan „családtagot” tudtunk egy az egyben áthozni, amelyek kompatibilisek a franciaországi beépítési követelményekkel, például bejárati ajtók és boltíves ajtók esetében."
A GEALAN 2026-ra újabb mérföldkő elérését tűzte ki célul: a terv egy teljesen új és ízig-vérig francia profilrendszer bemutatása, amelyet Franciaországban terveztek az alapoktól kezdve, és amelyet a GEALAN németországi tervezőivel együttműködve készítettek elő a sorozatgyártásra. "Még túl korai lenne részletekről beszélni. Ezt az innovációt eredetileg csak Franciaországnak szánták, de már más országokban is felkeltette az érdeklődést." Patrick Martinez már el is kezdett egy-két ügyfelet beavatni a rendszerfejlesztési stratégia részleteibe – volt ablakgyártó, ahol azonnal át is állították volna kizárólag GEALAN profilokra a szabászatot és egyből neki is kezdtek volna velük az ablakok gyártásának. "Elmosolyodott, én pedig megkérdeztem, miért. Nem tudta elhinni, hogy ilyen korán bevontuk őt a terveinkbe. Megjegyezte, a saját beszállítója mindig is tett a véleményére, ezért a GEALAN hozzáállása nagyon pozitívan érintette.”
A GEALAN France nyitott fülekkel és előrelátóan elemzi, mely intézkedések segítik ügyfeleiket a fejlődésben. Ugyanis, ha az ügyfél sikeres, a GEALAN is sikeres. Martinez az ügyfelek maximális elégedettségét tűzte ki célul, és úgy érzi, ennek jó fokmérője, amikor egy alkalmi megrendelésekkel operáló ügyfélből állandó partner válik, éves 1,2 millió eurós forgalommal. Amikor egy ügyféltől olyan visszajelzés érkezik, hogy: "Jó érzés, ha támogatnak. A minőségi szolgáltatás miatt választottam a GEALAN-t, és nem csalódtam." Ha egy ablakgyártó GEALAN profilokra állítja át termelését, a GEALAN végig támogatást nyújt annak kialakításában a gyártás megkezdéséig. A GEALAN informatikai szakemberei négy ablakgyártó szoftver nyelvét beszélik. „Kimegyünk a helyszínre, hogy megtervezzük és megszervezzük az átállást az ügyféllel és beszállítóival. Biztosítjuk a szerszámok helyes telepítését és a berendezés megfelelő konfigurálását. Az ügyfél profitál a tanúsítványokkal és a CE-jelöléssel kapcsolatos tapasztalatainkból. Tudjuk, milyen lépések követik egymást az átállások során."
Az ügyfélszolgálat ugyanakkor nem egyszemélyes show. A GEALAN France természetesen bevezeti értékesítési csapatát is az új profilrendszer bevezetésének részleteibe. "4 millió eurót fektetünk ebbe a projektbe. Természetesen érezzük a nyomást. Új ügyfeleket is be kell vonzanunk, és többet kell eladnunk is. De bízom mind a négy ügyfélkapcsolati szakemberünkben, amelyet hamarosan építész- és kereskedői tanácsadókkal is ki fogunk egészíteni." Az innováció a növekedés igazi motorja: az új termék várhatóan 10-12 millió eurós éves forgalmat eredményez, a teljes forgalmat a 30 millió euró fölé becsüli, legalábbis ez a célkitűzés. A GEALAN-nál Gevrey-Chambertinben mintegy 30 ember dolgozik, 2023 ősze óta az iroda- és raktárterület mérete ismét megduplázódott. "Így nincs szükség külső raktár bérlésére. Ráadásul ezen az új saját helyen sokkal több termékünket tudjuk tárolni: elférnek redőnydobozok, tolóablakok és a legújabb GEALAN-acrylcolor® színtáblák is.”
Patrick Martinez közel 16 éve él Dijonban és bár a város nevezetessége nem éppen a megszokott módon teljesítette kívánságát, a bagoly mégis szerencsét hozott neki: "Jól érzem itt magam, mind a magánéletemben, mind a kollégáimmal a munkahelyünkön és az egész GEALAN csoportban. Szeretem a technológiát, amivel dolgozunk. Szentimentális ember vagyok: a GEALAN sikerei sokat jelentenek nekem."
Egy bagoly, mint a GEALAN sikerének záloga? Martinez nem akar a valóságtól ilyen mértékben elrugaszkodni: "Sok éves kemény munka áll mögöttünk, ami sok befektetéssel is járt. Csak, hogy az S 8000 FR profilok extrudálására szolgáló új eszközöket említsem. Egy francia közmondás szerint: Les étoiles sont alignées – a csillagok együtt állnak. Most jó úton járunk – úgy érzem. Fejlődésünk és sikereink az ügyfeleink, valamint a Németország és Franciaország közötti bizalomnak köszönhetők. Ha 16 éve a bagolyra támaszkodtam volna, valószínűleg ma nem tartanánk itt." (A biztonság kedvéért azóta még egyszer megsimogatta. Ártani, nem árthat.)
Marc Schenk
2024. 04. 22.
A kalandvágy ismerős érzés Vera Lahme számára. "Emlékszem, hogy amikor tinédzserként nagymamámat hoztuk el a repülőtérről, hirtelen az az érzésem támadt, hogy nekem is azonnal fel kell pattannom egy repülőre és elutazni egy számomra még ismeretlen helyre. Nem tudom, mi formálta bennem ezt az érzést, de úgy gondolom, a kalandvágy azóta is velem van és hatással van az életem minden napjára.” Vera története nem kevesebb, mint három kontinensen formálódott. Utazásai világokat kötnek össze: a 80-as évek nyugat-németországi gyermekkorának biztonságát, az idegen nyelvterületeken és más kultúrában való eligazodás kihívásait iskolásként az Egyesült Államok déli részén, felnőttként pedig a trópusi, multikulturális Szingapúr, majd a nagy-britanniai London pezsgését. Vera Lahme jó pár nyelvet beszél, és még több kulturális, illetve szakmai tapasztalattal bír. Mindezzel a gazdag tudással és még több tapasztalással megtömött bőrönddel most elkötelezte magát a GEALAN mellett: fenntarthatósági vezetőként utat mutat a GEALAN-nak a környezetbarát megoldások megtalálásához. A környezetvédelmi szempontok már nem az egyetlen kérdéskörként vannak jelen a témában, napjainkban a fenntarthatóság egy sokkal szélesebb látókört igényel.
Aki felújításra adja a fejét, gyakran egy komplex, nagyszabású projektbe vág. Ez akkor is igaz, ha bizonyos részeihez szakmai segítséget kap, hiszen minden egyes feladat megfontolt döntéseket és még több odafigyelést igényel. A folyamat minden lépését aprólékosan át kell gondolni, meg kell tervezni. Mindezt annak érdekében, hogy ne csak egy energiahatékony, de műszakilag és funkcionálisan is korszerű, hangulatos otthon valósulhasson meg.
A kortárs design ablakok előnyei messze túlmutatnak funkcionális szerkezetükön. Lendületes formatervezésükkel és divatos árnyalataikkal, keskeny kereteik különleges vizuális megjelenést biztosítanak. Egy bizonyos árnyalat mellett már jó ideje nem lehet egyszerűen csak úgy elmenni ez pedig az antracit (RAL 7016). Számos tervezési előnyével ez a sötét tónus eddig is sok építőt, építészt vagy éppen felújítót győzött meg. A feketés profilok népszerűsége pedig egyre inkább nő.
Vegye fel velünk a kapcsolatot, örömmel segítünk!
Szeretnék a GEALAN-ról és referencia objektekröl E-Mail formájában rendszeresen (havonta legfeljebb kétszer) információkat kapni. Díjmentes és mindenkor lemondható.