2026-ra Európa-szerte mintegy kétmillió teherautó-sofőr hiányozhat: a Nemzetközi Közúti Fuvarozási Szövetség (IRU) borús előrejelzése megköveteli a vállalatoktól, hogy már most előretekintő ellenintézkedéseket hozzanak.
Az IRU jelentése szerint jelenleg 380 000 - 425 000 főre tehető a hiányzó a teherautó sofőrök száma Európában. Az erőteljesen növekvő kereslet és a járművezetők átlagéletkorának emelkedése az elkövetkező években tovább fogja súlyosbítani a problémát. A tehergépjármű-vezetők munkaköre sem tekinthető túl vonzónak: bár a fizetések nem alacsonyak, az európai utakon a munkaidő vagy a kihívást jelentő forgalmi helyzetek miatt egyre kevesebb a fiatal járművezető.
A tanulmány egy olyan témát mutat be, amely már egy ideje ismert, azonban hatásai most döntő fontosságúak. A probléma egyre inkább észrevehető válik majd a hétköznapi emberek számára is, hiszen előfordulhat, hogy üres polcokkal szembesülnek a szupermarketekben az akadozó áruszállítás miatt.
"A jövőben is sikerül termékeinket időben szállításra kész állapotba hoznunk. A szűk keresztmetszetet az elosztás jelenti!" – összegzi Erik Drescher, a GEALAN disztribúciós logisztikáért felelős csoportmenedzsere az áruszállítás küszöbön álló problémáját. Ami további kihívásként fenyeget: mostanáig mindig volt lehetőség a B tervre történő áttérésre szűk keresztmetszetek esetén – ami a következőképp nézett ki: "Általánosságban igaz, hogy több pénzért több rakteret kapunk. Ez azt jelenti, hogy még mielőtt az árut nem lehet időben kiszállítani, jobb, ha vállaljuk a többletköltségeket, és több teherautót rendelünk." De járművezető-hiány esetén értelemszerűen ez a lehetőség már nem áll rendelkezésre.
A GEALAN-nak számos kisebb módosítást kell eszközölnie
Mit lehet tenni annak érdekében, hogy néhány év múlva is megbízhatóan tudjunk szállítani? "Számos lépést tehetünk és kell is tennünk" – mondja Drescher Erik azokról a stratégiai megközelítésekről, amelyek célja, hogy a GEALAN időtállóvá váljon a szállítási piac számára: "Végső soron intézkedéseink mindig három cselekvési területre fókuszálnak: a szállítási költségekről, az erőforrások és a technológia felhasználásáról kell döntéseket hoznunk.” Fontos: a GEALAN-nak lehetősége van arra, hogy a megfelelő intézkedésekkel még hatékonyabban és ezáltal fenntarthatóbban cselekedjen, és apró, jól átgondolt kiigazításokkal még tovább minimalizálja a vállalat CO2-lábnyomát az évi több ezer rakománnyal.
Különösen az új technológiák használata terén tűnik úgy, hogy még mindig sok lehetőség áll a vállalatok előtt. Annak ellenére, hogy a GEALAN már rendelkezik intelligens útvonaltervező és -ellenőrző rendszerrel, Európa-szerte elosztó logisztikai hálózatokat használ. A rendelkezésre álló adatok alapján rövidíti a szállítási útvonalakat, és több nagyobb raktérrel rendelkező teherautót rendel – de még közel se nem merítette ki az összes eszközt: "Az egyik lehetőség az úgynevezett félautonóm teherautók fokozott használata lenne, azaz amikor egy vezető által vezetett teherautó halad elől, több vezető nélküli teherautó pedig konvojban sorakozik mögötte, a vezető teherautóhoz igazított, kifinomult jármű- és GPS-technológia segítségével. Ezt nevezik konvojozásnak is, ami már a tesztelés fázisában van. Számos jogi és közlekedéspolitikai akadály azonban még mindig akadályozza széles körű alkalmazását" – magyarázza Drescher Erik.
Egy másik megközelítés a járművezetők és a teherautók szétválasztása: "Alaposan megvizsgáljuk az áruk áramlását, például azt, hogy hol találkozik az import és az export. Az ilyen kereszteződésekben a járművezetők átvesznek egy másik teherautót. Továbbra is abba az irányba kormányozzák, ahova eredetileg tartottak. A járművezetők számára ez azt jelentené, hogy korábban érnének haza, mert nem lenne szükséges teljes túrákat teljesíteniük saját teherautójukkal. A munkakör így ismét vonzóbbá válna, hiszen a sofőrök gyakrabban aludhatnának otthon a saját ágyukban."
Rugalmas folyamatok és a telephely-kezelés javítása
A GEALAN szállítási logisztikájával is foglalkozni kell, ahogy Erik Drescher is megerősíti: "Jelenleg fix útvonaltervek szerint operálunk, függetlenül attól, hogy a teherautó tele vagy félig van rakva. Ez azt jelenti, hogy a teherautók azért indulnak el, mert az ügyfél telephelyén kell lenniük adott időpontra. Számos megközelítés létezik a folyamatok rugalmasabbá tételére, hogy a szállítás csak akkor kezdődjön meg, amikor a teherautó teljesen tele van." A GEALAN logisztikai jövőképe: "Növelni akarjuk az ügyfelek előnyeit. De nem úgy, hogy azt mondom, hetente ötször eljövök hozzád, hogy minden tételt külön-külön szállítsak ki – hanem úgy, hogy mindent kötegelve szállítok, amikor szükség van rá az adott mennyiségben." Ezt a megközelítést annak a ténynek a kezére játszanák, hogy számos gazdasági és politikai kiszámíthatatlanság miatt sok vállalat - az értéklánc zavarainak enyhítése érdekében - most lényegesen hatékonyabban tölti fel raktárait, mint korábban.
A szállítmányozás másik fontos témája a jövő számára az úgynevezett telephely-menedzsment. A cél itt az, hogy optimalizálják a vállalati helyiségekben a be- és kirakodási időréseket. "Ez sok paramétert érint" – teszi hozzá Erik Drescher – "A szűk ki- és bejáratok elkerülése és a megfelelő parkolóhelyek biztosítása ugyanolyan része ennek, mint a teherautó-vezetők bürokratikus erőfeszítéseinek minimalizálása. Sajnos jelenleg még mindig hiányzik számos folyamat digitalizálása annak érdekében, hogy kiegyensúlyozzuk a szállításokat a vállalat telephelyein, és elkerüljük a felesleges várakozási időket: jelenleg annyit tudunk, hogy melyik napon érkezik teherautó. De nem tudjuk, hogy reggel 8-kor vagy délután 4-kor lesz-e a kapuknál. Ez egyik oldalról rugalmasságot jelent, de azt is, hogy felesleges dugók alakulhatnak ki, amikor sok szállítmányozó érkezik egyszerre, ugyanakkor vannak üresjárati idők is, amelyek során valójában lényegesen többet tudnánk rakodni."
Az IRU a maga részéről vizsgálja annak módjait, hogy a jövőben több teherautó-vezetővel operálhasson, illetve kezdeményezi például a járművezetők alsó korhatárának 18 évre történő csökkentését (egyes esetekben még mindig 21 év), pénzügyi támogatást tesz elérhetővé a képzésekhez és a teherautó-vezetői engedélyekhez. A GEALAN ezzel egy időben elvégzi a saját házi feladatát: az IRU lépéseitől függetlenül is a lehető legjobban szembe tudjon nézni a küszöbön álló járművezető-hiány problémával.
Marc Schenk
2023. 09. 22.
A kalandvágy ismerős érzés Vera Lahme számára. "Emlékszem, hogy amikor tinédzserként nagymamámat hoztuk el a repülőtérről, hirtelen az az érzésem támadt, hogy nekem is azonnal fel kell pattannom egy repülőre és elutazni egy számomra még ismeretlen helyre. Nem tudom, mi formálta bennem ezt az érzést, de úgy gondolom, a kalandvágy azóta is velem van és hatással van az életem minden napjára.” Vera története nem kevesebb, mint három kontinensen formálódott. Utazásai világokat kötnek össze: a 80-as évek nyugat-németországi gyermekkorának biztonságát, az idegen nyelvterületeken és más kultúrában való eligazodás kihívásait iskolásként az Egyesült Államok déli részén, felnőttként pedig a trópusi, multikulturális Szingapúr, majd a nagy-britanniai London pezsgését. Vera Lahme jó pár nyelvet beszél, és még több kulturális, illetve szakmai tapasztalattal bír. Mindezzel a gazdag tudással és még több tapasztalással megtömött bőrönddel most elkötelezte magát a GEALAN mellett: fenntarthatósági vezetőként utat mutat a GEALAN-nak a környezetbarát megoldások megtalálásához. A környezetvédelmi szempontok már nem az egyetlen kérdéskörként vannak jelen a témában, napjainkban a fenntarthatóság egy sokkal szélesebb látókört igényel.
Aki felújításra adja a fejét, gyakran egy komplex, nagyszabású projektbe vág. Ez akkor is igaz, ha bizonyos részeihez szakmai segítséget kap, hiszen minden egyes feladat megfontolt döntéseket és még több odafigyelést igényel. A folyamat minden lépését aprólékosan át kell gondolni, meg kell tervezni. Mindezt annak érdekében, hogy ne csak egy energiahatékony, de műszakilag és funkcionálisan is korszerű, hangulatos otthon valósulhasson meg.
A kortárs design ablakok előnyei messze túlmutatnak funkcionális szerkezetükön. Lendületes formatervezésükkel és divatos árnyalataikkal, keskeny kereteik különleges vizuális megjelenést biztosítanak. Egy bizonyos árnyalat mellett már jó ideje nem lehet egyszerűen csak úgy elmenni ez pedig az antracit (RAL 7016). Számos tervezési előnyével ez a sötét tónus eddig is sok építőt, építészt vagy éppen felújítót győzött meg. A feketés profilok népszerűsége pedig egyre inkább nő.
Vegye fel velünk a kapcsolatot, örömmel segítünk!
Szeretnék a GEALAN-ról és referencia objektekröl E-Mail formájában rendszeresen (havonta legfeljebb kétszer) információkat kapni. Díjmentes és mindenkor lemondható.