Elkészült a millió eurós projekt: felavattuk a tannai GEALAN magasraktárt

header-eroeffnung-hochregal.jpg

Bő két év telt el a GEALAN tannai telephelyén tartott alapkőletétel ünnepsége óta – most számos magas rangú vendég jelenlétében hivatalosan is felavattuk az új, teljesen automatizált magasraktárunkat - a 16 millió eurós új épületet a kollégák a napokban üzembe is helyezték.

A külső burkolat már több hónapja elkészült, a komplex felépítésű belső rész berendezését pedig az elmúlt hetekben és hónapokban telepítették, ellenőrizték és optimalizálták. A GEALAN magasraktár hivatalos megnyitója most az utolsó jelentős mérföldkő a millió eurós projekt kivitelezésében.   


"Fontos a rugalmas vállalati hozzáállás"

Az ünnepséget a GEALAN két ügyvezető igazgatójának köszöntője nyitotta: Ivica Maurović, a GEALAN vezetőségi szóvivője részletezte az új, több milliós projekt stratégiai fontosságát:

"A GEALAN-t az inspirálja, amikor másokat inspirálhatunk. Partnereinkkel és munkatársainkkal együtt szeretnénk meghatározni az ablakok világának kereteit, innovatív, fenntartható és ügyfélközpontú módon. Gyorsan változó világunkban ez valódi kihívást jelent. A nehéz időkön való túljutáshoz, a beruházások folytatásához és a képzett munkavállalók vonzásához magának a vállalatnak is rugalmasnak kell lennie. Képesnek kell lennie arra, hogy megkülönböztesse magát a piacon, ezzel növelve saját versenyképességét. Csak az ilyen vállalatok képesek leküzdeni a válságokat, és növekedést generálni. Ez a növekedés és a kapcsolódó további beruházások garanciát jelentenek a régió számára is: új munkahelyeket teremtünk így a képzett munkavállalók számára. Új, teljesen automatizált magasraktárunk is - amely a GEALAN közelmúltbeli történetének egyik legnagyobb beruházása - ebben támogat minket. Abban, hogy fenntartsuk az egyszerűséget, a hatékonyságot, a gyorsaságot és az áttekinthetőséget ebben az egyre összetettebb világban, és így felkészít minket a jövőre ilyen szempontból is."
 

Az új, nagyméretű épület már messziről is feltűnik, ahogy a türingiai Tanna felé közeledünk: 125 méter hosszú, 26 méter magas, 22 méter széles a teljesen automatizált magasraktár, amelyet a GEALAN a jövőben a logisztikai folyamatok támogatása céljából üzemeltet majd.  

 

"Mostantól az áru megy az emberhez és nem fordítva" 

Tino Albert, a GEALAN technológiai és pénzügyi ügyvezető igazgatója a következőképpen írja le az új magasraktár gyakorlati előnyeit:   

"Ezzel az új opcióval megfordítjuk a komissiózási folyamatot: a megfelelő áru mostantól már a kollégához érkezik, ami azért hasznos, mert korábban az emberek műszakonként 10-14 kilométert tettek meg a raktárban, hogy összeállítsák a megrendeléseket. Ezzel az újítással időt takarítunk meg és hatékonyabbá tesszük a munkát. Emellett az alkalmazottak fizikai terhelését is jelentősen csökkenti az egyszerűbb kezelés és a komissiózó állomások ergonomikus kialakítása."
 

Balról: Christian Herrgott körzeti képviselő (Saale-Orla kerület), Marco Seidel polgármester (Tanna), Tino Albert (GEALAN technológiai és pénzügyi ügyvezető igazgató), Ivica Maurović (a GEALAN igazgatótanácsának szóvivője), Jans-Jürgen Wittig (építész). 


A több milliós magasraktár-projekt felavatása alkalmából sokan gratuláltak vállalatunknak. Christian Herrgott körzeti képviselő (Saale-Orla körzet) megköszönte a GEALAN töretlen elkötelezettségét a régió iránt, és a legjobbakat kívánta a vállalatnak a küszöbön álló új logisztikai korszakra. Tanna polgármestere, Marco Seidel nemcsak annak örült, hogy az új, millió eurós projekt megvalósult a városban, az épület megjelenését is

méltatta: "Vizuálisan nagyon szép és igazán szemet gyönyörködtető épület". Végül Hans-Jürgen Wittig, a Hof azonos nevű irodájának építésze hálásan és büszkén tekintett vissza a tervezési és kivitelezési időszakra: "Építészként elégedettség tölt el, amikor végre átadjuk a projektet az ügyfélnek. Egy 5000 kazettás tárolókapacitású földszintes blokkraktár kb. egy 9000 négyzetméteres alapterületen férne el.” 

Már üzemel

Még a hivatalos indulás előtt megtörtént már a magasraktár tényleges üzembehelyezése. Az új épület raktárhelyiségeinek mintegy negyede már tele van konténerekkel. A polcok feltöltése a következő hetekben folytatódik, amíg mind az 5000 tárolóhely meg nem telik. Időközben már elindult az új, vevői megrendelések feldolgozása is – a naponta kikomissiózott tételek száma folyamatosan növekszik a tárolt áruk számával párhuzamosan. Jelenleg a rendszert továbbra is a logisztikai projektcsapat felügyeli, amíg az összes beállítás és szoftveroptimalizálás meg nem történik, és a raktár nagyobb arányban nem kerül feltöltésre.

A jövőben a tannai telephely teljes mértékben a GEALAN logisztikai központjává válik ezekkel az új lehetőségeivel: türingiai telephelyéről a GEALAN minden nyugat-európai országot ellát, minden profilrendszerrel, minden színben és összesen mintegy 35 000 különböző termékváltozattal.   

A GEALAN mintegy 16 millió eurót fektetett be az új, teljesen automatizált magasraktár építésébe. A magasraktár a KfW 45 szabványnak megfelelően valósult meg, azaz kezdettől fogva rendkívül energiahatékony működésre optimalizált.

 

A GEALAN magasraktár Tannában:

Alapkőletételi ünnepség: 2022. május 18.

Ünnepélyes átadás: 2023. június 21.

Méretek: Hosszúság 125m, magasság 26m, szélesség 22m

Tárolóhelyek száma: 5020  kazetta   

Terhelhetőség kazettánként: 1700 kg    

Teljesítmény: óránként akár 70 kazettacsere    

 

A magasraktár előnyei   

A magasraktár egy 12 méter magas, polcokkal rendelkező raktárt jelent. Általánosságban több ezer raklapnyi rakodófelületet kínál, mely mind a lapos, mind a hosszú áruk tárolására alkalmas. A GEALAN tannai telephelyén található új magasraktár egy úgynevezett automata hosszúáru-raktár.    

Az automatikus magasraktárak vagy hosszú áruraktárak optimálisan használják ki a rendelkezésre álló helyet, mivel a magasság miatt minimális helyigény mellett nagy mennyiségek tárolhatók. Emellett nincs szükség nagy távolságok megtételére sem az árumozgatáshoz. A teljes automatizálásnak köszönhetően a rendszer még a nagy, nehéz és terjedelmes árukat is gyorsan és hatékonyan mozgatja.

Marc-Schenk

Marc Schenk

2024. 06. 24.

Legutóbbi hozzászólások

BAU-2025-Goldkubus-Designed-for-you-Visual.jpg

GEALAN a BAU 2025 kiállításon: Személyre szabott GEALAN megoldások szokatlan állványkoncepcióban

A GEALAN hű marad a sokat dicsért vásári koncepcióhoz, amely már a Fensterbau Frontale 2024 kiállításon is nagy figyelmet kapott: A BAU 2025 vásáron négy feltűnően megtervezett kocka ismét bemutatja a GEALAN portfólióját a célcsoport témák szerint strukturálva. A GEALAN ezt úgy hívja, hogy Önnek tervezve. A jövő januári vásáron számos új termék egészíti ki a jól bevált GEALAN termékeket és szolgáltatásokat.

news-nachhaltigkeit-2024.jpg

Fókuszban az ESG-stratégia: megalakult a GEALAN saját fenntarthatósági csapata

A GEALAN mintegy 30 éve bizonyíthatóan elkötelezett az egyre környezetbarátabb és erőforrás-hatékonyabb folyamatok és termékek mellett. Az újonnan létrehozott fenntarthatósági csapattal most még összefogottabbá és strukturáltabbá tehetik az ez irányú törekvéseket a GEALAN minden üzleti területén.

Metallic_1920-x-10805.jpg

Trendi design ablakok: bővülő színpaletta, még több változatosság

A modern ablakok nem csak napfényt és friss levegőt engednek otthonaink, épületeink belső tereibe. Gondosan megtervezett kialakításukkal ügyesen helyt állnak mind funkcionalitás, mind forma és színválaszték szempontjából is. Egyfelől optimalizálják az épületek energiahatékonyságát, védenek a zajtól és a betörési kísérletektől. Másfelől az egyszerű, egyenes vonalakkal tervezett ablakok, minimalista, ugyanakkor elegáns megjelenést kölcsönöznek bármely homlokzatnak. A kiemelkedő színválaszték a tervezési rugalmasság biztosításával ezt koronázza meg.

Felkeltettük az érdeklődését?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, örömmel segítünk!

Kérdései vannak ?

GEALAN ACADEMY

A GEALAN ACADEMY tanfolyamokat kínál pl. az építési jog, értékesítés és nyílászáró-gyártástechnológia témákban.

Ne maradjon le az újdonságokról!

Szeretnék a GEALAN-ról és referencia objektekröl E-Mail formájában rendszeresen (havonta legfeljebb kétszer) információkat kapni. Díjmentes és mindenkor lemondható.

Gealan

A GEALAN Fenster-Systeme GmbH Európa egyik vezető PVC profil gyártója az ablakok és az ajtók területén.

©2024 GEALAN Fenster-Systeme GmbH